De ki is volt Szent Márton?

Szent Márton Pannóniában született 316 táján, 397-ben halt meg. A magyar kereszténység bölcsője, a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült a róla elnevezett hegyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született.

Márton katona volt. Ő az első szentként tisztelt hitvalló, az elsõ nem vértanú szent. Miután az Úr hívását meghallotta, kérte elbocsátását. Ezt a császár gyávaságnak bélyegezte. A legenda szerint Márton erre így válaszolt: „Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen.” Így is történt.

Életét csodák, gyógyulások kísérték, munkáját kitartóan végezte egészen 397. november 8-án Candes-ban bekövetkezett haláláig. Három nap múlva, november 11-én Tours-ban helyezték örök nyugalomba, sírja felett kápolnát emeltek.

Hogyan kapcsolódik Szent Márton neve a ludakhoz?

371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő tiltakozott megválasztása ellen. Alázatból a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől. A legenda szerint a ludak elárulták gágogásukkal, így “kénytelen volt” a püspökséget elvállalni. Fontos hittérítő munkát végzett, a környező pogány falvak nagy részét megtérítette.

Márton-naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány:

„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartották. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros.

A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Márton napjára általában megforr az újbor. Ekkor kóstolták meg, ehhez kapcsolódik a mondás: A bornak Szent Márton a bírája. November 11-én kezdték meg az új hordókat a gazdák, ekkor került az asztalra épp a libasült mellé az úgynevezett Libás-bor vagy sok helyen Márton-bor, aminek még gyógyító hatása is volt a hagyomány szerint.

Eljött Márton fehér lovon: akkor mondták ezt, mikor Márton napon havazott, akkor ugyanis enyhe, latyakos télre számítottak. Ha nem fagyott november 11-én, vagyis Eljött Márton barna lovon, akkor viszont kemény, fagyos tél volt kilátásban.

Más időjárási megfigyelésekből a következő évi szőlő- és bortermésre próbáltak következtetni.

Úgy tartották, ahogy Márton napján az ereszcsatornák zúgnak, úgy zörögnek majd a prések jövőre. Ahány csepp eső hull a szőlőtőkére, olyan sok szőlő lesz rajta ősszel.

Szólj hozzá!