Jelentős változásokat hoz az agráriumban a 2023-as esztendő, ugyanis gyakorlati alkalmazásba lép az Európai Bizottság által Románia esetében decemberben jóváhagyott, a közös uniós agrárpolitika 2023–2027 közötti időszakára vonatkozó új agrárstratégiai terve.

Az új agrárstratégia határozza meg az elkövetkező öt évben az egyéni termelők, gazdaegyesületek, önkormányzatok által igényelhető támogatásokat és azok feltételeit, az országos agrárpolitikákat, de még az agroturizmusban vagy a tanintézetek által a mezőgazdasági szakok esetében igényelhető támogatások kritériumait is.

A szabályozás a megyei mezőgazdasági igazgatóságok, a megyei mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökségek (APIA), illetve a vidéki beruházásokat finanszírozó ügynökség (AFIR) által folyósított juttatásokra egyaránt kiterjed, sőt még egyes, a környezetvédelmi minisztériumon keresztül biztosított csatolt támogatásokra is. Lényegében minden támogatást szabályoz, ami az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (FEGA), az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (FEADR), illetve az állami költségvetésből származik.

Az új irányelveknek része a digitalizáció és az innovatív technológiák vagy ötletek használatának ösztönzése a mezőgazdaságban, a közvetlen kifizetések igazságosabb elosztása, továbbá célzottabb, eredményeken és teljesítményen alapuló támogatási rendszer alkalmazása, illetve számos, a környezetre és az éghajlatváltozásra gyakorolt negatív hatás mérséklése.

Az új agrárstratégia értelmében a mezőgazdasági kártalanításokat egy új informatikai rendszer segítségével végzik majd el: a mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség (APIA) egy közbeszerzési eljárás során ad megbízást egy, az éghajlati jelenségekre, a mezőgazdasági termeléskárok mértékére vonatkozó információk digitalizálásához szükséges szoftverek elkészítésére, amelyeknek különböző agrometeorológiai térképek is a részét képezik majd.

Az aszályos időszakok előfordulásának gyakorisága miatt kritikusan fontossá válnak az öntöző- és vízmegtartó rendszerek a jövőben. Az új agrárstratégia ezekre is biztosít támogatást. A helyi, azaz a kisebb öntözőrendszerek kiépítésére 102 millió eurós pénzkeretet biztosítanak.

További részleteket ITT olvashatnak.

Szólj hozzá!