A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján megjelent egy határozattervezet, ami az állattenyésztők számára készülő újabb támogatást irányoz elő. Az állami támogatás célja a genealógiai nyilvántartás elkészítésével és vezetésével kapcsolatos adminisztratív költségek, valamint az állatállomány genetikai minőségét, illetve genetikai hozamát megállapító vizsgálatokkal kapcsolatos költségek fedezése. Az állami támogatás kedvezményezettei a kis- és közepes vállakozások, a mikrovállakozások, továbbá a természetes jogi személyek, egyéni és családi vállalkozások, termelői igazolvánnyal rendelkező természetes személyek, valamint mezőgazdasági termelésben érdekelt jogi személyek, cégek. A szolgáltatásokhoz nyújtott állami támogatás mértéke: a) a genealógiai anyakönyvek készítésével és vezetésével kapcsolatos adminisztrációs költségek 100%-os térítése; b) az állatállomány genetikai minőségének vagy genetikai hozamának harmadik fél által, vagy egyik fél megbízásából végzett vizsgálat költségeinek 70%-os térítése.   A genealógiai anyakönyvek elkészítéséhez és vezetéséhez év/egyed nyújtott állami támogatás értéke legfeljebb: a) 60 lej szarvasmarha-, bivaly- és lófélék esetében; b) juh- és kecskefajták esetében 35 lej; c) sertéseknél 100 lej.   Az állatállomány genetikai minőségének vagy genetikai hozamának harmadik fél által, vagy egyik fél megbízásából végzett vizsgálat költségeinek támogatása év/egyed: a) szarvasmarha és bivalyfélék esetében a tej- és a húshozam vizsgálatára 140 lej; b) juh- és kecskefélék esetében: 35 lej a tej- és húshozam, finomgyapjút adó fajok esetében 30 lej a gyapjúhozam megállapítására, 36 lej a bőrhozam vizsgálatára.   A 2023–2027 közötti időszak támogatásának összértéke 561 571 180 lej, ebből 173 901 190 lej a szarvasmarha-, bivaly-, sertés- és lófélékre, illetve 387 669 990 lej juh- és kecskefajokra van előirányozva.   A 2023. július 1. és december 31. közötti időszakra elkülönített összeg maximum 39 000 000 lej kötelezettségvállalási jóváírás, amelyből 16 926 000 lej szarvasmarha-, bivaly-, sertés- és lófélékre, 22 074 000 lej juh- és kecskefajra van szánva, továbbá 24 000 000 lej költségvetési jóváírás, amelyből 10 416 000 lej szarvasmarha-, bivaly-, sertés- és lófélékre, 13 584 000 lej juh- és kecskefajokra költhető.   A pályázók által kitöltött, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség (ANZ) által jóváhagyott támogatási kérelmeket december 1. és 15. között kell benyújtani az állami támogatás igénylésére a következő évre a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei központjaiban, amelynek körzetében a kérelmező székhelye található.   A 2023. évre vonatkozó, a pályázók által kitöltött és az ANZ által jóváhagyott, 2023 júliusa és decembere közötti szolgáltatásokhoz kapcsolódó első állami támogatási kérelmeket 2023. augusztus 10-ig kell benyújtani az APIA-hoz.   A közvitára bocsátott tervezet részletesen tanulmányozható: https://www.madr.ro/proiecte-de-acte-normative/8227-proiect-hg-schema-ajutor-de-stat-crestere-animale.html   Forrás: https://www.agroinfo.ro/politic/hotarare-madr-acum-cuantum-pe-cap-animal-ajutor-de-stat-cresterea-animalelor