A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű program kiemelt eseményére, a Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepségre május 20-án került sor a Felvidéken, a gömöri térség egyik legkedvesebb településén, Hanván.

Az ünnepségre a Pro Agricultura Egyesület is meghívást kapott, hiszen megalakulásától kezdve aktívan részt vállalnak az immár egész Kárpát-medencét felölelő gyűjtésben és adományozásban. Egyesületünket Nagy Zsolt, Arad megyei falugazdász képviselte.

A rendezvény fővédnöke Nagy István magyar agrárminiszter volt. A programok során Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke, Kopasz József, a CSEMADOK keleti regionális alelnöke, Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, valamint Papp Zsolt György, a Magyar Agrárminisztérium helyettes államtitkára is beszédekkel köszöntötte az egybegyűlteket. 

A Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepségen a jó termésért, a természeti csapások elhárításáért és a mindannyiunk számára fontos„életért”, azaz a búzából születő kenyérért, a dolgozó gazdák egészségéért – ősi hagyomány szerint – a négy égtáj felé fordulva kértek áldást a helyi egyházak megjelent képviselői. Az ökumenikus istentiszteleten és a búzaszentelésen Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese, Lisák Viktória, rimai evangélikus esperes és Bize Norbert, Abafala katolikus plébánosa szolgált.

A Sajó völgyében található gyönyörű településen a helyi gazdák pompás vendégséggel és helyi termékekkel várták a helyszínre érkező meghívottakat, akik a Kárpát-haza magyarok lakta vidékeinek minden szegletéből képviseltették magukat, a székelységtől, a Maros vidékén és az Alföldön át Vajdaságig, illetve Kárpátaljáig. A rendezvény felemelő közösségi élményt nyújtott, megerősítve összetartozásunkat és a hitet minden jelen lévőben, hogy csak a Teremtőbe vetett bizalommal és szorgalommal végzett munka által maradhatunk meg szülőföldünkön. A kötetlen beszélgetések során nyilvánvalóvá vált, hogy éljünk bármely magyarok lakta régióban, ugyanazokkal a gondokkal szembesülünk és a megoldások is hasonlóak. „Egy kenyéren vagyunk!”

Forrás:

https://ma7.sk

Szólj hozzá!