Románia az Európai Unió vezető fokhagymatermelő országai közé tartozik. Az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat adatai szerint 2022-ben több mint 21 000 tonna fokhagymát termeltek Romániában. A terméshozam sajnos folyamatosan csökken, a termelőknek nyújtott állami támogatás ellenére. 2021-ben országunk a 2. helyet foglalta el az európai fokhagymatermelők között. Az első helyen Spanyolország állt 315 720 tonnás termeléssel, őt Románia követte 30 130 tonnával.

A helyi fokhagymatermelés az elmúlt évtizedben meglehetősen visszaesett. Az Eurostat adatai szerint 2010-ben Románia még több mint 67 ezer tonna fokhagymát, 2017-ben 55,6 ezer tonnát, 2018-ban pedig 28,8 ezer tonnát termesztett, a termés folyamatosan csökken tehát, annak  ellenére, hogy az ország újabban támogatja a fokhagymatermesztőket.

2022-ben Románia mintegy 21 millió lejt különített el a fokhagymatermesztést támogató programra, amely mint tudjuk, 2023-ban is folytatódik, 29,7 millió lejes költségvetéssel. A kedvezményezettek mezőgazdasági termeléssel foglalkozó magánszemélyek, természetes jogi személyek, egyéni és családi vállalkozások, mezőgazdasági termeléssel foglakozó jogi személyek, cégek. A feltételek jól ismertek: a de minimis típusú támogatás elnyeréséhez a kedvezményezettek legalább 3000 m2-en kell fokhagymát termesszenek, a terméshozam legkevesebb 3 kg/10 m2 kell legyen.

(Forrás: https://economedia.ro/romania-este-in-topul-tarilor-producatoare-de-usturoi-din-uniunea-europeana-insa-productia-scade-de-la-an-la-an-in-ciuda-sprijinului-guvernamental.html)

Szólj hozzá!