A hazai gazdák hamarosan európai társaikkal megegyező összeget kaphatnak – jelentette be Adrian Pintea, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) főigazgatója. Megjegyezte, hogy az elmúlt években a területalapú támogatás minimális összege 200 euróra nőtt hektáronként.

„Az összegek 2007 óta folyamatosan emelkednek, a növekedés mértéke évente mintegy 10–15%, némely esztendőben 20%. Hogy csak egy példát mondjunk: míg 2007-ben körülbelül 50 eurónál kezdődtek a hektáronkénti támogatások, úgy ma már 200 euró körül fizetünk hektáronként. Tehát az összegek 2007-től napjainkig évről évre növekedtek. A gazdák viszont azt nehezményezik, hogy nem részesülnek ugyanolyan mértékű támogatásban, mint európai társaik. Mi azt szerettük volna, hogy ez még ebben a költségvetési évben megvalósuljon, de úgy tűnik, ez nem következik be, ezért arra számítunk, hogy legalább a következő pénzügyi esztendőben megvalósuljon az a reményünk, hogy minden európai gazdálkodó azonos jogokkal és kötelezettségekkel, ugyanannyi pénzt kapjon (...)” – nyilatkozta Pintea a TVR Info-n.

Az APIA vezetője továbbá elmondta: azok a gazdálkodók, akik különböző okok miatt június 30-ig nem kapták meg a támogatást, a következő napokban megkapják azokat, az összegeket az Európai Bizottság visszafizeti Romániának. Ennek az a kritériuma, hogy az APIA a kampány végéig kifizesse a támogatásra jogosult gazdák 95%-át – a feltételt az ügynökség teljesítette. „A lényeg, hogy az Európai Bizottság a támogatásokra kifizetett összegnek már több mint 90%-át visszafizette a román államnak, a 2022-es évre vonatkozó kifizetéseket (...) valahol 96%-nál zártuk, így az elmaradt összegek  (...) folyósíthatók.”

Adrian Pintea azt is kifejtette, hogy az APIA-n keresztül működtetett különféle mezőgazdasági támogatások összege 2022-re meghaladta a 3 milliárd eurót.

(Forrás: https://agrointel.ro)

Szólj hozzá!