A fuvarozók szakmai érdekvédelmi szervezete (FORT) szerint a romániai gazdák is inni fogja a levét a fekete-tengeri gabonaalku felrúgásának, ugyanis az Ukrajnából özönlő mezőgazdasági termékek hatalmas nyomást gyakorolnak a fejletlen hazai szállítási infrastruktúrára. Tavaly, a gabonaalku megléte ellenére, volt arra példa, hogy a konstancai kikötőbe tartó ukrán kamionok egy hetet várakoztak a határon, egy Odessza-Konstanca-Odessza út mintegy két hétbe telt. A konstancai kikötőben pedig gyakran napokig kellett várni, hogy a termékeket hajókba rakodják.
Az Oroszország és Ukrajna közt létrejött gabonaalku lehetővé tette, hogy Ukrajna három, addig orosz blokád alatt álló kikötőből gabonát exportáljon. A megegyezés a napokban lejárt, Oroszország nem ment bele a meghosszabbításába. Az alku megszűnte nem jelenti azt, hogy Ukrajna ne tudna tengeri úton szállítani termékeket, azonban ennek megnőttek a veszélyei, s így a költségei is.
Mihaela Șerban, egy gabonára specializálódott szállítmányozási cég vezetőjének elmondása szerint „Vonattal nagyon hosszadalmas, az átrakás bonyolult. A konstancai kikötő még nincs felkészülve nagy mennyiségű, vasúton érkező áru fogadására. (…) Az egyetlen járható út a közúti szállítás a konstancai kikötőig, onnan pedig hajón. Ebben az esetben a költségek jelentősen nőnek, a tranzit időtartama megduplázódik, a határátkelőhelyek bedugulnak, a konstancai kikötőre, ahonnan az idei hazai termést is exportálják, pedig egyre nagyobb nyomás nehezedik.”
A konstancai kikötő bejáratánál máris torlódások vannak: előfordul, hogy több mint száz kamion várakozik. Mostantól ugrásszerűen növekedni fog az ukrán teherautók száma, ami megnehezíti az exportra dolgozó hazai termelők dolgát.
Idén mintegy 10,16 millió tonna ukrán áru haladt át a konstancai kikötőn, amiből 7,5 millió tonna gabona volt. A kikötőparancsnokság szerint nem lesznek fennakadások, azonban a szakemberek nem ilyen optimisták. „Az aggodalom az általános hangulat, mindenki a tranzitforgalom felgyorsítását szeretné” – nyilatkozta Viorel Panait, a kikötői szállítmányozók képviselője.
Ennek érdekében szeretnék elérni a Románián áthaladó ukrán exportáruval kapcsolatos adminisztráció felgyorsítását, a román-ukrán határátkelőhelyek kapacitásának növelését és a kikötőben kialakuló kamionsorok irányításának optimizálását.
(Forrás: https://maszol.ro)