A Țara Mea Integrált Mezőgazdasági Szövetkezet azt követően, hogy kibővítette portfólióját Románia legnagyobb halgazdaságával és feldolgozóüzemével, most garnélarák tenyésztésbe és kaviár szállításba kezdett.

A gyár 2 gyártósorral, csomagoló-, füstölő- és tárolóhelyiséggel rendelkezik, a saját tenyészetéből származó pontyot, keszeget és tokhalat dolgoz fel, amelyből hazai kaviárt nyernek ki.

„Közel 100 tonna halat tudunk feldolgozni havonta, azaz évi 1200 tonnát és évente 10 tonna kaviárt állítunk elő. Ha hozzáadjuk a friss halat is, akkor évente több mint 4000 tonnát tudunk kiszállítani. 2020-ban Románia 20 000 tonna halat állított elő, ez a gyár az ország termelésének több mint 20%-át képviselné, ami napjainkban 20%-os növekedést jelentene. A kaviár tekintetében egyelőre alacsonyabb a termelés, hiszen az országban kevesebb mint 10 tenyészet működik, az itt előállított kaviár több mint 80%-át exportálják. Hiszek a román termelésben, úgy gondolom, tudunk úgy tájékozódni, hogy a kaviár iránti keresletet román termékkel fedezzük, a többit pedig exportáljuk, nem pedig fordítva, ahogy ez jelenleg történik” – nyilatkozta Florin Burculescu, a Țara Mea Integrált Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke.

A szövetkezet elnöke hozzátette, hogy van román kaviár a boltok polcain, tavaly télen 1 tonna felett szállítottak és arra törekednek, hogy a fogyasztási szokásokon is finomítsanak. Elmondta, hogy az állampolgárok fogyasztói szokásának csiszolása két okból fontos: egyrészt azért, hogy a román termelés hazánkban maradjon, másrészt, hogy Romániai lakói friss, minőségi termékekhez juthassanak hozzá.

A temesvári gyár körülbelül 6 hektáron terül el, és két fő tevékenysége van: a növekedés, valamint a feldolgozás – itt kezdi meg a szövetkezet Románia első garnéla tenyésztési kísérletét.

Románia állampolgárai nagy tenger gyümölcsei fogyasztókká váltak, a garnélarák-fogyasztás az elmúlt négy évben megduplázódott. Akkor  miért importálunk, ha hazánkban is termelhetünk? Közel egy éve tanulmányozom a jelenséget, amióta megláttam ebben a szegmensben rejlő lehetőségeket, így októbertől elhozom az első garnélarák lárvákat, hogy meginduljon az akklimatizáció Romániában. Bonyolult és fáradságos folyamat, mert állandó víz- és levegőhőmérsékletre van szükségünk, amit a belső térben szabályozni tudunk, és október végén elvégezzük az első akkomodációs teszteket” – jelentette ki Burculescu.

Forrás: https://adevarul.ro

Szólj hozzá!