A modern mezőgazdaságban ma már minden lej számít, mégis sok gazdaság jelentős összegeket veszít pusztán azért, mert továbbra is „szemre” végzi a szántóföldi munkákat. Az Agraria 2026 mezőgazdasági kiállításon az egyik legtöbbet tárgyalt téma a GPS-technológia hiányából eredő veszteség volt, amely egyes gazdaságok esetében a profit akár 10 százalékát is felemésztheti.
A szakemberek szerint a földterületek átfedései miatt minden 100 megművelt hektárból akár 5–10 hektárnyi területet is „elveszíthetnek” a gazdák. Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a területet többször kezelik, vetik vagy trágyázzák, ami jelentős többletköltséget eredményez.
Évi 40 ezer lej veszteség egyetlen hiba miatt
Marcel Ardelean, a Temes megyei Rural Plant – Utilaje vállalat ügyvezetője szerint egy hektár növénytermesztés átlagos költsége 3500–4500 lej között mozog, kultúrától függően. Átlagosan 4000 lej/hektáros költséggel számolva egy 100 hektáros gazdaságban a 10 százalékos átfedés évente körülbelül 40 000 lej veszteséget jelenthet:
„A jelenlegi gazdasági környezetben senki sem engedheti meg magának, hogy minden 100 hektár után 40 ezer lejt veszítsen” – hangsúlyozta Marcel Ardelean.
A szakember szerint már egy 20 centiméteres átfedés is körülbelül 10 százalékos veszteséget okozhat egy 2 méteres munkaszélességű talajművelő gépnél. Permetezés vagy műtrágyaszórás esetén az átfedések akár az egy métert is elérhetik.
A rejtett veszteségek gyorsan összeadódnak
Az átfedések nemcsak a megművelt területet érintik, hanem számos más költséget is növelnek:
- magasabb üzemanyag-fogyasztás,
- elpazarolt vetőmag,
- fölöslegesen kijuttatott műtrágya,
- kétszer elvégzett növényvédelmi kezelések,
- megnövekedett gépkopás,
- időveszteség.
„Gyakorlatilag hektárszám dolgozunk ingyen” – fogalmazott Marcel Ardelean.
A GPS-rendszerek gyorsan megtérülnek
Bár sok gazdálkodó még mindig óvatos a precíziós technológiák bevezetésével kapcsolatban, azok, akik már használják a GPS-alapú automatikus kormányrendszereket, jelentős megtakarításokról számolnak be.
A Bihar megyei fiatal gazda, Bogdan Laurențiu Ban mintegy 300 hektáron gazdálkodik. Elmondása szerint a GPS-rendszer teljesen megváltoztatta a munkaszervezést:
„Már nincsenek átfedések a műtrágyázásnál vagy permetezésnél, a sorok egyenesek, a kezelő komfortja pedig sokkal jobb” – mondta.
A család körülbelül 4500 eurót fektetett be az automatikus irányítórendszerbe. A számításaik szerint korábban akár 20 százalékos átfedések is előfordultak a kezelések során.
Hasonló tapasztalatokról számolt be a Fehér megyei Bogdan Nicolae is, aki közel 200 hektáros gazdaságában vetésnél, műtrágyázásnál és növényvédelemnél használ GPS-technológiát:
„Precíziós munkát akartunk végezni és megszüntetni az átfedéseket. Úgy gondolom, hogy a beruházás egy-két éven belül megtérül” – nyilatkozta.
A precíziós gazdálkodás már nem luxus
A mezőgazdasági szakemberek szerint a növekvő termelési költségek mellett a precíziós technológia ma már nem számít luxusnak vagy divatnak, hanem egyre inkább gazdasági szükségszerűség. Azok a gazdaságok, amelyek továbbra is technológiai fejlesztések nélkül dolgoznak, szezonról szezonra jelentős összegeket veszíthetnek el.
Kun-Gazda Gergely
