Románia az elmúlt években az Aberdeen Angus szarvasmarha-tenyésztés egyik európai központjává vált, annak ellenére, hogy az ország nem tartozik a legnagyobb marhahúsfogyasztók közé. A fejlődés ütemét jól mutatja, hogy Európa legnagyobb Angus-fórumát is Romániában rendezték meg, amelyre a világ számos országából érkeztek tenyésztők és szakemberek.
Az első Aberdeen Angus példányokat 2008-ban importálta egy nagyszebeni vállalat, majd négy évvel később megalakult a tenyésztők egyesülete is. Azóta az ágazat folyamatos növekedést mutat, és mára Romániában található az Európai Unió legnagyobb fajtatiszta Aberdeen Angus állománya, az uniós összlétszám közel egyharmada.
Andrei Grosu, a karcisórai Angus farm igazgatója szerint a romániai piac folyamatosan bővül, miközben a tenyésztők egyre inkább az egészséges és ellenálló állatokra helyezik a hangsúlyt:
„A romániai Angus piac növekszik, a kereslet magas, a tenyésztők az egészséges állatokra helyezik a hangsúlyt. A környezet is segít bennünket, az állatokat legelőkön nevelik, a takarmányozásba pedig kevésbé avatkozunk be” – fogalmazott.
A rendezvényre érkezett külföldi szakemberek is elismerően nyilatkoztak a romániai tenyésztés színvonaláról. Kyle Caires hawaii Angus-tenyésztő szerint Románia kiváló adottságokkal rendelkezik a prémium húsmarha-tenyésztéshez:
„Ez fantasztikus lehetőség az Angus fajta fejlődésére. A gazdák itt számos előnnyel rendelkeznek: jó minőségű földdel, megfelelő legelőkkel és rendkívül lelkes emberekkel” – mondta.
A nemzetközi fórum résztvevői több elitgazdaságot, bikavizsgáló állomást, hizlalótelepet, vágóhidat és állatkiállítást is meglátogattak Romániában. Paulo Costa, az Aberdeen Angus Titkárság képviselője szerint a romániai tenyészetek genetikai színvonala kiemelkedő:
„A romániai farmokon csúcsgenetikával rendelkező állományokat láttam. Több gazdaságot is meglátogattam, és mindegyik kiváló minőségű volt. A románok nagyon jó munkát végeztek” – hangsúlyozta.
- J. Budler amerikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a román tenyésztők nemzetközi szinten is figyelemre méltó eredményeket értek el a nyomon követhetőség és a tenyésztési rendszerek fejlesztése terén.
Bár Románia ma már jelentős Angus-állománnyal rendelkezik, az ország továbbra is főként élő állatokat exportál. A szakemberek szerint a következő nagy kihívás a prémium minőségű marhahús feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése lehet, amely nagyobb hozzáadott értéket biztosíthatna a hazai ágazat számára.
Kun-Gazda Gergely
