Újra működésbe helyezné a romániai országos jégeső-elhárító rendszert Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető szerint a jelenlegi helyzet tarthatatlan, mivel az állam évente hatalmas összegeket költ a rendszer fenntartására még akkor is, amikor az gyakorlatilag nem működik. 

A miniszter szerdai sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a jégeső-elhárító rendszer körül hosszú ideje jogi és szakmai bizonytalanság uralkodik. Elmondása szerint Romániában több mint egy éve nincs egyértelmű, hatályos stratégia a rendszer működtetésére, miközben a fenntartási költségek továbbra is rendkívül magasak. 

Tánczos Barna szerint még a leállított rendszer is évente mintegy 87 millió lejébe kerül az államnak, főként az indítóállomások őrzése és fenntartása miatt. „A tétlenség is sokba kerül, sőt, túl sokba” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy az államnak kötelessége hatékony védelmet biztosítani a gazdák számára az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségekkel szemben. 

A jelenlegi helyzet azért különösen érzékeny, mert a gazdák körében évek óta komoly vita zajlik a jégeső-elhárító rakéták hatékonyságáról. Egyes termelők szerint a rendszer megvédi a gyümölcsösöket, szőlőültetvényeket és mezőgazdasági kultúrákat a jégesőtől, míg más gazdák úgy vélik, hogy a légköri beavatkozások hozzájárulhatnak az aszály kialakulásához. 

A viták és a jogi problémák miatt több indítóállomás működését korábban felfüggesztették, részben azért is, mert egyes létesítmények nem rendelkeztek minden szükséges engedéllyel és homologizációval. Emiatt jelenleg több millió hektár mezőgazdasági terület marad teljes körű jégeső elleni védelem nélkül. 

Tánczos Barna ugyanakkor közölte: rövid távon nincs más megoldás, mint a jelenlegi rendszer működésének meghosszabbítása legalább két évvel. Ez idő alatt a minisztérium új stratégiát dolgozna ki, és megvizsgálná más európai országokban alkalmazott alternatív technológiák bevezetésének lehetőségét is. 

A miniszter szerint szakértők bevonására lesz szükség annak eldöntésére, hogy milyen korszerűbb vagy hatékonyabb megoldások alkalmazhatók Romániában a jégeső elleni védekezésben. A tárca egy részletes elemzést is elküldött a pénzügyminisztériumnak az elmúlt öt évben kifizetett kárenyhítésekről, amelyek az aszály, a jégeső és a tavaszi fagyok miatt keletkeztek. 

A romániai mezőgazdaság számára a jégeső elleni védekezés egyre fontosabb kérdéssé válik. Az utóbbi években több térségben súlyos károkat okoztak a szélsőséges időjárási jelenségek, különösen a gyümölcsösökben, szőlőültetvényeken és zöldségtermesztő gazdaságokban. Sok kisebb termelő számára egyetlen erősebb jégeső is a teljes éves termés elvesztését jelentheti. 

Kun-Gazda Gergely

Szólj hozzá!