Vizsgálatot indított a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium, miután felmerült a gyanú, hogy importból származó zöldségeket és gyümölcsöket román termékként értékesítettek a hazai piacon. Az ellenőrzéseket Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ideiglenes mezőgazdasági miniszter utasítására a tárca ellenőrző testülete végzi.
Az ügy előzménye egy, az Országos Adóhatóság (ANAF) és a Román Vámhatóság által folytatott vizsgálat, amely egy feltételezett csalási mechanizmusra derített fényt. A nyomozás szerint egy Ilfov megyei, török állampolgárok tulajdonában lévő mezőgazdasági szövetkezet nagy mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt importált Törökországból, majd azokat román eredetű termékként címkézte át. Az áruk ezt követően az ország egyik legnagyobb szupermarketláncába kerülhettek.
A román termékek a boltokban általában magasabb áron értékesíthetők, és a vásárlók sok esetben kifejezetten azért választják ezeket, hogy támogassák a hazai gazdákat. Éppen ezért a termékek valódi származásának meghamisítása egyszerre károsítja a fogyasztókat és a román termelőket is.
A vizsgálat során a minisztérium azt is ellenőrzi, hogy mezőgazdasági szövetkezeteket vagy más gazdasági szereplőket használtak-e fel „fedőszervezetként” az importáruk román termékként történő forgalmazására. Az ellenőrzések alapját az ANAF, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) és a Román Vámhatóság által szolgáltatott információk képezik.
Tánczos Barna hangsúlyozta: a román termelők védelme és a fogyasztók joga ahhoz, hogy megismerjék a megvásárolt élelmiszerek valódi eredetét, kiemelt prioritás. Kijelentette, hogy nem tűrik el azt a gyakorlatot, amelynek során mezőgazdasági szövetkezeteket vagy más gazdasági szervezeteket használnak fel arra, hogy harmadik országokból származó termékeket románként vezessenek be a piacra. A miniszter utasítása szerint minden érintett szövetkezetet és gazdasági szereplőt megvizsgálnak, és ahol szabálytalanságot tárnak fel, ott a törvény által előírt intézkedéseket alkalmazzák.
Kun-Gazda Gergely
