A burgonyatermesztők támogatásának növelését nevezte az egyik legfontosabb megoldandó feladatnak Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, aki mintegy 45 napos ideiglenes mandátuma után szerdán sajtótájékoztatón értékelte a Mezőgazdasági Minisztérium helyzetét, valamint ismertette az általa javasolt intézkedéseket. A tárcavezető szerint a burgonyatermesztők továbbra is bizonytalan helyzetben vannak, mivel a számukra kidolgozott támogatási rendszer még mindig nem kapta meg a kormány jóváhagyását.

Tánczos Barna elmondta, hogy a kormány az általa javasolt jogszabályok közül gyakorlatilag valamennyi folyamatban lévő intézkedést elfogadta, egyetlen kivétellel: a burgonyatermesztők támogatásáról szóló kormányhatározatot. Hangsúlyozta, hogy ezzel kapcsolatban azt kezdeményezték, hogy a korábban tervezett 200 eurós támogatást 800 euróra emeljék, figyelembe véve azt, hogy még ez az összeg is csupán kis részét fedezné egy hektár burgonya megtermelésének tényleges költségeinek Romániában.

A megbízott miniszter szerint a burgonyatermesztés jelenleg jóval kisebb támogatásban részesül, mint más növénykultúrák. Példaként a fokhagymatermesztést említette, ahol arányaiban a támogatás kétszer akkora. Véleménye szerint a burgonyaágazat helyzete különösen indokolja a nagyobb állami szerepvállalást, hiszen Románia továbbra is jelentős kereskedelmi mérleghiánnyal küzd ezen a területen.

Tánczos Barna felidézte, hogy a tavalyi évben a román burgonyatermelők komoly piaci nehézségekkel szembesültek. Elmondása szerint Németországban és Lengyelországban jelentős túltermelés alakult ki, amelynek következtében nagy mennyiségű burgonyát szinte kizárólag a szállítási költségek fedezéséért értékesítettek külföldön, hogy megszabaduljanak a feleslegtől. Ezek a szállítmányok jelentős nyomást gyakoroltak a román piacra, tovább nehezítve a hazai termelők helyzetét.

A miniszter arról is beszélt, hogy már korábban egyeztetett Florin Barbu akkori mezőgazdasági miniszterrel, és egyetértettek abban, hogy a burgonyatermesztők számára következetesebb és nagyobb támogatásra van szükség. Ennek ellenére a szükséges döntés mind a mai napig nem került a kormány elé elfogadásra, így a termelők továbbra is bizonytalanságban várják a támogatási rendszer véglegesítését.

Tánczos ismertette azt is, hogy a Mezőgazdasági Minisztériumban időközben két új változat is készült a támogatási rendszer szabályozására. A legutóbbi, amelyet a Pénzügyminisztériumnak és a miniszterelnöknek továbbítottak, azt tartalmazza, hogy a 800 eurós támogatást két részletben fizetnék ki: 300 eurót 2026-ban, további 500 eurót pedig 2027-ben.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy a kormányon belül sikerül egyetértésre jutni a kérdésben, mert álláspontja szerint erre a támogatásra sürgősen szükség van. Úgy véli, hogy egy olyan stratégiai jelentőségű ágazatot, mint a burgonyatermesztés, a nehéz gazdasági körülmények között nem lehet megfosztani a kormány valódi támogatásától.

Sajtótájékoztatóján Tánczos Barna arra is kitért, hogy a burgonyatermesztők mellett más mezőgazdasági ágazatok is nagyobb figyelmet érdemelnek. Példaként a cukorrépa-termesztést említette, ahol ugyan jelenleg nem sikerült hasonló támogatási formát kidolgozni, de hangsúlyozta, hogy Románia érdeke a hazai termelés fenntartása és erősítése. Szerinte fontos, hogy az országban működő cukorgyárak számára belföldi alapanyag álljon rendelkezésre, és ne külföldről, az Európai Unió más tagállamaiból vagy Ukrajnából kelljen cukrot importálni.

Kun-Gazda Gergely

Szólj hozzá!