Még 2024-ben jelent meg az a sürgősségi rendelet, amely szerint a kormány a kisgazdák számára az e-számlákra való áttérést 2025. június 30-ig elhalasztja, a Hivatalos Közlönyben megjelent újabb kormányhatározat pedig ezt az időpontot 2025. október 1-jéig tolta ki. (Megjegyzendő, hogy a 69/2024. számú kormányrendelet számos gazdasági kategóriát mentesített az e-számla rendszer bevezetésének kötelezettsége alól.)

A romániai e-számla rendszer bevezetésének célja az adócsalás elleni küzdelem és a számlázási folyamatok leegyszerűsítése. Az elképzelés szerint azok a mezőgazdasági kistermelők, akik eddig a termelői füzet alapján értékesítettek, július 1-jétől kötelesek lettek volna regisztrálni és kizárólag elektronikus számlával értékesíteni áruikat a feldolgozóknak és a közvetítőknek. A mezőgazdasági ágazat számára kidolgozott eme speciális adórendszer az adócsalás visszaszorítása mellett azt is lehetővé teszi, hogy a kistermelők az eladott áruk értékének 8%-át visszakapják az ANAF-tól.

Az érintettek előbb be kellett jelentkezzenek a kötelező romániai e-számla nyilvántartásba, mielőtt elektronikus számlákat bocsátanak ki, és június 30-ig volt idejük ismerkedni  a számlák kiállításának és küldésének módjával a RO e-Factura rendszeren keresztül, hogy elkerüljék az esetleges szankciókat.

Az agrointel.ro június 30-i cikke alapján azonban az elektronikus számlázásról szóló rendelkezés bevezetését október 1-jére halasztották.  Florin Barbu mezőgazdasági miniszter ugyanis a június 30-i vezetőségi ülésen ismertette a mezőgazdasági kistermelők helyzetét, Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Nazare pénzügyminiszter pedig támogatta Barbu javaslatát, hogy október végére halasszák az intézkedés alkalmazását.

Álljon itt a Hivatalos Közlönyben megjelent 37/2025. számú sürgősségi kormányrendelet vonatkozó szövege:

A 107. cikk (1), (4) és (5) bekezdésének tartalma a következőképpen alakul:

  1. cikk.

(1) Azok a természetes személy besorolású mezőgazdasági termelők, akik a 227/2015. számú törvény 3151. cikkében foglalt, a mezőgazdasági termelőkre vonatkozó különleges rendszert alkalmazzák (...), nem kötelesek a nemzeti román e-számla rendszert használni a 2025. október 1-jéig kiállított számlák esetében. (...)

(4) Az (1) bekezdésben említett személyeknek 2025. október 1-jéig kell regisztrációt kérniük a kötelező román e-számla nyilvántartásba, ha még nem választották a nemzeti román e-számla rendszer alkalmazását. Az (1) bekezdésben említett személyeknek, akik 2025. szeptember 30. után kezdik meg gazdasági tevékenységüket, a gazdasági tevékenység megkezdése előtt regisztrációt kell kérniük a kötelező román e-számla nyilvántartásba, és a kérelem benyújtásától számított 3 munkanapon belül regisztrálniuk kell a nyilvántartásban.

(5) A 227/2015. számú törvény 266. cikkének (2) bekezdése szerinti, később módosított és kiegészített gazdasági szereplők – adóalanyok –, akik az (1) bekezdésben említett személyeknek árut szállítanak/szolgáltatásokat nyújtanak, nem kötelesek a részükre kiállított számlákat a nemzeti román e-számla rendszeren keresztül továbbítani, kivéve, ha a kedvezményezettek regisztrálva vannak az opcionális román e-számla nyilvántartásban, vagy 2025. október 1-jétől kezdődően a kötelező román e-számla nyilvántartásban.”

Megjegyzés: a 37/2025. számú sürgősségi kormányhatározat vonatkozó szövege a Hivatalos Közlöny június 30-i, hétfői számában, a 7. és 8. oldalakon olvasható.

 

Kun-Gazda Gergely

Szólj hozzá!