Hosszú hónapok vitája és politikai nyomásgyakorlása után Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke végül engedett a tagállamok és az Európai Parlament követeléseinek. A Bizottság most több pénzt ígér a régióknak és a mezőgazdasági termelőknek, miután egyre többen bírálták az uniós költségvetés irányát. A döntés sokak szerint inkább kényszerű visszavonulás, mint átgondolt stratégiai fordulat.
Politikai nyomás alatt született döntés
Az Európai Bizottság eredetileg a 2028–2034-es pénzügyi ciklusra vonatkozó költségvetésében jelentős átalakításokat tervezett. Az elképzelések szerint a regionális és agrártámogatások egy részét központosított nemzeti programokba vonták volna össze – ez azonban sokakban komoly aggodalmat keltett.
Tagállamok sora, valamint az Európai Parlament különböző frakciói attól tartottak, hogy az új rendszer elmosná a politikai célokat, csökkentené a transzparenciát, és az uniós forrásokat még inkább a nagyobb, befolyásosabb szereplők felé terelné. Az „egységesítés” jelszava mögött így sokan a gazdálkodók és a kisebb régiók hátrányos helyzetbe kerülését látták.
Ursula von der Leyen végül – hosszas hallgatás után – levélben jelezte Roberta Metsolának, az Európai Parlament elnökének és az EU Tanácsát jelenleg vezető Mette Frederiksennek, hogy hajlandó módosítani az elképzeléseit. A levél a Bizottság részéről a politikai realitás elismerésének tekinthető: a költségvetést ugyanis csak egyhangú tagállami jóváhagyással és parlamenti támogatással lehet elfogadni, ennek hiányában pedig az egész folyamat megbukhat.
A tét nem kicsi – 1,8 billió eurós kiadásról van szó, amely évekig meghatározza majd az uniós gazdaságfejlesztés és agrártámogatás irányát.
„Vidéki cél” – jó szándék vagy kommunikációs manőver?
A Bizottság elnöke most azt ígéri, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak a vidéki térségek. Von der Leyen javaslata szerint a Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervre (NRPP) szánt források legalább 10 százalékát kifejezetten vidéki fejlesztésekre különítenék el. Papíron ez jól hangzik, a részletek azonban egyelőre homályosak.
Szakértők szerint a „vidéki célkitűzés” valójában inkább politikai gesztus, mint konkrét garancia. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen arányok a végrehajtás során könnyen felpuhulnak, miközben a bürokratikus feltételek változatlanul megnehezítik a kisebb gazdaságok pályázását.
Emellett Von der Leyen az „aktív gazdálkodó” fogalmának szigorítását is kilátásba helyezte. Az elgondolás célja, hogy a támogatások ne a földtulajdonos befektetőkhöz, hanem a valódi termelőkhöz kerüljenek. Ez elvben méltányos, ám sok országban, ahol a földhasználat és a tulajdon viszonya bonyolult, a definíció további vitákat szülhet.
A Bizottság hitelességi válsága
Nem ez az első eset, hogy a Bizottság kénytelen visszakozni. Az elmúlt években többször is előfordult, hogy az uniós döntéshozók csak akkor reagáltak a tagállamok vagy az érintett ágazatok aggodalmaira, amikor már politikai krízis fenyegetett.
A mostani helyzet is ezt a mintát követi. Ahelyett, hogy előre egyeztetett volna a tagállamokkal, a Bizottság inkább felülről próbálta rákényszeríteni a reformjait a mezőgazdasági és regionális szereplőkre – most pedig kénytelen visszalépni.
Több európai parlamenti képviselő, köztük a néppárti (EPP) frakció tagjai is úgy vélik, hogy Von der Leyen engedményei „túl kevesek, túl későn”. A parlamenti levél, amely október végén kelt, nyíltan figyelmeztette a Bizottságot: ha nem hajlandó komolyan venni a kritikákat, a Parlament akár az egész hosszú távú költségvetést is elutasíthatja.
Kockázatos játék a bizalommal
A mostani engedékenység nem oldja meg az alapvető problémát: a bizalomhiányt. Sok tagállam és gazdálkodói szervezet egyre inkább úgy érzi, hogy a Bizottság távol került a valóságtól.
A brüsszeli döntéshozatal gyakran zárt ajtók mögött zajlik, miközben a tagállamoknak utólag kell alkalmazkodniuk a már kész tervekhez. Ez a folyamat nemcsak politikailag, hanem szakmailag is kérdéseket vet fel – különösen akkor, ha a támogatások hatékonyságát éppen a túlzott központosítás rontja.
Von der Leyen most azt ígéri, hogy az Európai Parlamentnek nagyobb beleszólása lesz a jövőbeni költségvetési döntésekbe. Ez azonban legfeljebb a minimum, amit a demokratikus legitimitás megkövetel. A valós változás akkor lenne érzékelhető, ha a Bizottság valóban nyitott lenne a partnerségre – nem csak akkor, amikor politikai kényszerből ez muszáj.
Mi következik?
A Bizottság és a Parlament közötti erőpróba a november 12–13-i mini plenáris ülésen folytatódik. Ott dőlhet el, hogy a mostani engedmények elegendőek lesznek-e a parlamenti többség megszerzéséhez, vagy újabb kompromisszumokra lesz szükség.
Ha a Parlament nem fogadja el a módosított javaslatot, a Bizottság súlyos presztízsveszteséget szenvedhet, és új költségvetési patthelyzet alakulhat ki. Az is lehetséges, hogy a tagállamok a jövőben kevesebb hajlandóságot mutatnak majd a brüsszeli irányvonal támogatására.
A tanulság
A mostani események rávilágítanak arra, hogy a Bizottság nem kezelheti puszta technikai kérdésként az uniós költségvetést. A támogatások rendszere politikai döntéseket tükröz, és közvetlen hatással van az emberek életére. A mezőgazdaságban dolgozók, a vidéki közösségek és a régiók fejlesztése nem kommunikációs üzenet – hanem az unió alapvető felelőssége.
Von der Leyen engedményei így bár rövid távon megnyugtathatják a kritikusokat, hosszú távon csak akkor hozhatnak eredményt, ha valódi párbeszéd és bizalom épül ki a Bizottság és a tagállamok között. Addig azonban nehéz elhessegetni a gyanút, hogy Brüsszel most is csak tűzoltásra készül, nem pedig valódi reformra.
Kun-Gazda Gergely
