Szigorú biológiai biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Romániában, miután Magyarországon egy, a határhoz közeli sertéstelepen megerősítették az afrikai sertéspestis (ASF) jelenlétét. A hatóságok attól tartanak, hogy a vírus átterjedhet az ország területére, ezért Szatmár megyében és a határ menti térségekben azonnali korlátozásokat vezettek be.
A döntést Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter és Alexandru Bociu, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) elnöke jelentette be, miután a helyi járványügyi központ jóváhagyta az intézkedési tervet.
Az ANSVSA közlése szerint a magyarországi eset megerősítése után a Szatmár megyei hatóságok azonnal aktiválták a biológiai biztonsági protokollokat, és megkezdték a helyszíni végrehajtást. A cél a vírus bejutásának megakadályozása és a fertőzés terjedésének minimálisra csökkentése.
Korlátozási zónák és mozgási tilalmak
A hatóságok több települést is érintő védő- és megfigyelési zónákat jelöltek ki Szatmár megyében. A kijelölt területeken szigorú mozgási korlátozásokat vezettek be. Tilos a sertések, valamint a sertéshús és abból származó termékek szállítása a zónákba, azokból ki, illetve azokon belül is. A tranzitforgalmat ugyanakkor engedélyezik, de csak meghatározott útvonalakon, megállás és kirakodás nélkül, elsősorban főútvonalakon és vasúti szállítás során.
Szigorított biológiai biztonsági előírások
A hatóságok minden érintett sertéstelepen kötelező biológiai biztonsági intézkedéseket írtak elő. Ezek között szerepel az állatok elkülönítése a vadon élő állatoktól, a rendszeres fertőtlenítés, a kártevők – például rovarok és rágcsálók – ellenőrzése, valamint a telepre belépő személyek szigorú nyilvántartása.
Emellett ellenőrzik a takarmánykészleteket is, és szükség esetén korlátozzák azok mozgatását. Az elhullott vagy levágott állatok kezelését szigorú szabályok szerint, denaturálással végzik.
Állatorvosi felügyelet és mintavételek
A járványügyi intézkedések részeként az állatorvosok, a helyi önkormányzatok és a hatóságok közös csapatokban végzik a sertésállományok nyilvántartását és ellenőrzését. A vizsgálatok során klinikai megfigyeléseket végeznek, valamint laboratóriumi mintákat is gyűjtenek a gyanús esetekből.
A hatóságok szerint minden elhullás vagy megbetegedés esetén azonnali jelentési kötelezettség áll fenn, és a mintákat gyors laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá.
Folyamatos járványügyi készültség
Az ANSVSA hangsúlyozta, hogy a határ menti térségekben folyamatos és fokozott járványügyi megfigyelést tartanak fenn, és szükség esetén a korlátozásokat a teljes román–magyar határszakaszra is kiterjeszthetik.
A hatóságok kiemelték, hogy az afrikai sertéspestis nem jelent veszélyt az emberi egészségre, ugyanakkor rendkívül súlyos gazdasági következményekkel járhat az állattenyésztési ágazat számára.
Alexandru Bociu, az ANSVSA elnöke szerint a legfontosabb cél a vírus romániai behurcolásának megakadályozása. Mint fogalmazott, a hatóságok „biológiai védőfalat” építenek a határon, és minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek a járvány megelőzésére és megfékezésére.
Kun-Gazda Gergely
