A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) ma, március 7-én kiadott közleményében arról tájékoztatja az érdekelteket , hogy az intézmény weboldalán megjelent két új pályázati útmutató a borászok, borászatok számára. (Lásd: https://apia.org.ro/comunicat-de-presa/doua-noi-ghiduri-informative-pentru-sectorul-viti-vinicol/)

Az egyik támogatási lehetőség az IS-V-02 (Tárgyi eszközökbe és immateriális javakba való befektetések), a másik az  IS-V-07 (A bortermelés fenntarthatóságának növelését célzó tárgyi és immateriális javakba történő beruházások).

Tekintsük át röviden a két pályázatot:

IS-V-02: Tárgyi eszközökbe és immateriális javakba való befektetések

 

Az intézkedés a szőlőültetési rendszerek, feldolgozóberendezések és a borkészítési egységek infrastruktúráját, valamint az értékesítési eszközöket és szerkezeteket, tárgyi eszközökbe és immateriális javakba való befektetések megvalósítását támogatja, kivéve a szőlőültetvény átszervezési-átalakítási programokba foglalt intézkedéseket. (Utóbbi azért nem esik az intézkedés hatálya alá, mert a szőlőültetvények átalakítására, átszervezésére létezik külön pályázat, az IS-V-01-es)

Pályázati feltételek

A borkészítéshez szükséges berendezések és egységek infrastruktúrájába való befektetések kérelmezője esetén egy feltétel kell az alábbiakból teljesüljön:

– az RPV (szőlőültetvények nyilvántartása) rendszerbe bejegyzett szőlőültetvényeket művelnek, borokat termelnek és/vagy palackoznak saját borászati vállalkozásban vagy saját maguk, illetve kívülállók és saját maguk értékesítik a borászati termékeket;

– szőlőt vásárolnak a borkészítéshez, bort készítenek és/vagy palackoznak saját borászati vállalkozásukban, vagy saját maguk, illetve kívülállók és saját maguk értékesítik a borászati termékeket;

– belső piacról vásárolt borászati termékeket értékesítenek.

A szőlőültető rendszerekbe való befektetést kérelmező lehet szőlőtermesztő, aki az RPV-ben nyilvántartott területen gazdálkodik.

Támogatható költségek

 

– borkészítéshez szükséges ingatlanok, minőség-ellenőrzési labor, eladási és bemutatóingatlanok, illetve kóstolótermek építése/bővítése/modernizálása;

– fogadó-, termelő-, csomagoló-, raktározó-, minőség-ellenőrzési labor, eladási és bemutatóingatlanok és kóstolótermek felújítása, rehabilitálása és/vagy modernizálása;

– fogadó-, termelő-, csomagoló-, raktározó-, minőség-ellenőrzési labor, eladási és bemutatóingatlanok és kóstolótermek berendezéseinek és eszközeinek megvásárlása, pénzügyi leasinggel egyaránt;

– általános költségek, mint a szakembereknek kifizetett honoráriumok/díjak (tervező és/vagy mérnök, bármilyen konzulens), konzultációk, megvalósíthatósági tanulmány, licencek és szabadalmak vásárlása, márka bejegyzése és ipari rajzok/tervek, engedélyezési költségek immateriális javakra elszámolható költségek kizárólag a tárgyi javakkal kapcsolatos programnak megfelelően;

– szőlőültetési gépek/berendezések megvásárlása.

A támogatás voltaképpen a pályázó által előzetesen kifizetett, elszámolható költségek egy részét téríti meg. Az Európai Unió által a tárgyi eszközökbe és immateriális javakba történő beruházásokhoz nyújtott pénzügyi támogatás nem haladhatja meg a támogatható kiadások 50 %-át.

IS-V-07: A bortermelés fenntarthatóságának növelését célzó

tárgyi és immateriális javakba történő beruházások

 

Az intézkedés révén a bortermelők javíthatják teljesítményüket és növelhetik hosszú távú versenyképességüket, azaz a tárgyi és immateriális javakba történő beruházások révén növelhetik bortermelésük fenntarthatóságát.

Az intézkedések és tevékenységek az RPV-be (szőlőültetvények nyilvántartása) bejegyzett termelőkre és szőlőültetvényekre vonatkoznak.

Támogatható intézkedések/javasolt kiadások

 

– a vízfelhasználás kezelését és optimalizálását lehetővé tevő rendszerek beszerzése: csepegtető öntöző- és trágyázórendszerek csökkentett vízfogyasztással (föld alatti csepegtető), a víz újrafelhasználását a termelési szakaszokban lehetővé tevő rendszerek, érzékelők, az öntözéshez felhasznált víz kezelését szolgáló szoftverek stb;

– a szőlőtermesztés környezetbarát, alacsony környezeti terheléssel járó rendszerben történő művelésére jellemző gépek és berendezések beszerzése (alacsony oldhatóságú szerves és ásványi műtrágyák kijuttatására, kis mennyiségű oldattal történő permetezésre, a folyékony hulladékok összegyűjtésére és újrafelhasználására szolgáló rendszerek: szennyvizek, növény-egészségügyi kezelésekből származó folyékony maradékok stb.);

– automatikus időjárásjelző-állomások beszerzése a levegő és a talaj meteorológiai adatainak megfigyelésére integrált funkciókkal; növénymegfigyelő rendszerek (érzékelők, szoftverek) beszerzése a vegetatív fenofázisok fejlődésére és a növények fiziológiai és biokémiai folyamatainak alakulására vonatkozó adatok gyűjtésére és rögzítésére;

– precíziós vagy digitalizált termelési módszerekhez szükséges berendezések beszerzése (drónok az ultra-alacsony volumenű növényvédelmi kezelések alkalmazására és a szőlőültetvények vegetatív és növény-egészségügyi állapotának nyomon követésére, rendszerek/szoftverek a talajminőség nyomon követésére; rendszerek/szoftverek a termelés minőségének meghatározására stb.);

– a fenntartható talajfenntartáshoz szükséges berendezések/eszközök beszerzése (a sorok közötti fűkaszáláshoz/gyomláláshoz és gerincvágáshoz, a sorok közötti intervallumos vetéshez, a tömörödés hatásának csökkentése és a talaj fizikai és biológiai szerkezetének megőrzése érdekében stb.);

– beruházások a körforgásos gazdaságba (saját tevékenységhez kapcsolódóan) – példák: biomasszából származó energia előállítása és felhasználása, valamennyi borászati melléktermék újrafelhasználásához vezető beruházások, komposztáló üzem a termelési folyamatból származó biológiai anyagok és a kapott termékek felhasználása, a sorok közötti időközönként történő trágyázáshoz stb.);

  1. Már meglévő öntözőberendezés vagy az öntözési infrastruktúra valamely elemének javítását célzó beruházások:
 

– a beruházás biztosítja a lehetséges vízmegtakarítást, legalább 5%-os előzetes értékelést követően;

– ha a beruházás olyan felszín alatti vagy felszíni víztesteket érint, amelyeket a vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási tervben vízmennyiségi okokból nem kielégítőnek minősítettek, a vízhasználat legalább 5%-os vagy az illetékes hatóság által (adott esetben) meghatározott százalékos aránynak megfelelő tényleges csökkenése valósul meg, ami hozzájárul e víztestek jó állapotának eléréséhez;

Az első két pontban említett feltételek egyike sem vonatkozik a meglévő berendezésekbe történő olyan beruházásra, amely csak az energiahatékonyságot érinti, vagy a visszanyert víz felhasználására irányuló olyan beruházásra, amely nem érinti a felszín alatti vagy felszíni víztesteket.

A visszanyert víz alternatív vízellátási forrásként történő felhasználására irányuló beruházások csak akkor támogathatók, ha az ilyen vízellátás és felhasználás összhangban van az (EU) 2020/741 európai parlamenti és tanácsi rendelettel.

  1. Beruházások, amelyek az öntözött terület nettó növekedését eredményezik, és egy adott felszín alatti vagy felszíni víztestet érintenek:

 

– a víztest állapota a vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási tervben a vízmennyiséggel kapcsolatos okok miatt nem minősült nem kielégítőnek;

– a környezeti hatásvizsgálat azt mutatja, hogy a beruházás nem gyakorol jelentős negatív hatást a környezetre. A környezeti hatásvizsgálatot az illetékes hatóságnak kell elvégeznie vagy jóváhagynia.

A támogatás formája és mértéke:

 

A támogatás a bortermelés fenntarthatóságának növelését célzó, tárgyi eszközökbe és immateriális javakba történő beruházások támogatható költségei egy részének megtérítése formájában történik. Az Európai Unió által a tárgyi eszközökbe és immateriális javakba történő beruházásokhoz nyújtott pénzügyi támogatás nem haladhatja meg a támogatható kiadások 50 %-át.

Az APIA azt is közli, hogy a pályázók az online modulok használatára vonatkozó utasításoknak megfelelően kell benyújtsák a dokumentumokat, amelyeket az APIA weboldalán, valamint papíralapon is közzétesznek, azzal a megjegyzéssel, hogy az elsődleges ellenőrzéseket az online benyújtott dokumentumok alapján végzik el.

A pályázatokat az APIA megyei központjainál kell benyújtani (ahol a program megvalósul) előre meghatározott időpontban, amely megjelenik az intézmény weboldalán.

Az IS-V-02 beavatkozás keretében megítélt támogatás maximális értéke komplex beszerzési projektek esetén 1 500 000 euró/program, egyszerű beszerzési projektek esetén 400 000 euró/program.

Az IS-V-07 beavatkozás keretében megítélt támogatás maximális értéke komplex beszerzési projektek esetén 650 000 euró/program, egyszerű beszerzési projektek esetén 250 000 euró/program.

A programokra addig lehet pályázni, ameddig az igényelt összeg meg nem haladja a rendelkezésre álló keretösszeg 120%-át.

Nyertes pályázatok esetében az APIA a kifizetéseket a jóváhagyott intézkedésvégrehajtási ütemtervnek és a pénzügyi fenntartásoknak megfelelően teljesíti, legfeljebb 2027. október 15-ig.

Bővebb információk: https://apia.org.ro/directia-masuri-de-piata/pns-2023-2027-investitii-viti-vinicole/

Kun-Gazda Gergely

Szólj hozzá!