A 2023. május 4-i kormányülésen határozatot fogadtak el a fokhagymatermesztés 2023-as évi támogatására.
A fokhagymatermesztés támogatása de minimis típusú támogatás, állami költségvetésből hektáronként 3000 eut-t fizetnek a termesztőknek. Az elsődleges követelmény, hogy legkevesebb 3000 m2-en termesszenek a gazdák fokhagymát, a hozam pedig legyen legkevesebb 3 kg/10 m2.
Ahhoz, hogy a támogatást igényelhesse, a termelő az alábbi feltételeknek kell megfeleljen:
– magánszemélyként rendelkezzen 2023. december 31-ig érvényes, a 145/2014. Sz. törvény alapján kiállított termelői igazolvánnyal;
– mezőgazdasági termeléssel foglalkozó természetes jogi személyek, egyéni vállalkozások és családi vállalkozások – a 44/2008-as sürgősségi kormányrendeletnek és az ezt módosító, kiegészítő 182/2016. sz. törvénynek megfelelően;
– mezőgazdasággal foglalkozó jogi személyek.
A támogatás feltételei:
a) a de minimis támogatást igényelni kell a megyei mezőgazdasági igazgatóságoktól;
b) termesszen fokhagymát legkevesebb 3000 m2-en, és ezt jól látható helyen jelenítse meg egy táblán (ennek ajánlott minimális mérete 50 cm X 70 cm), az alábbi felirattal:
Program susţinere usturoi, anul 2023, beneficiar numărul . . . . . . . . . .,
Direcţia pentru Agricultură Judeţeană . . . . . . . . . . ./a Municipiului Bucureşti
c) a jelzett területen érjen el legkevesebb 3 kg/ 10 m2 fokhagymatermést;
d) 2023 évre szerepeljen annak a polgármesteri hivatalnak a mezőgazdasági nyilvántartásában, amelynek a területi-adminisztratív jogkörébe tartozik a fokhagymatermesztésre szánt földterület;
e) rendelkezzen egy nyilvántartással a növényvédő szerekkel végzett kezelésekről. A nyilvántartást a kultúra létrehozásától kell vezetni, és láttamoztatni kell a megyei növényegészségügyi hivatalnál (OFJ). A nyilvántartás formagyomtatvány és megtalálható a kormányhatározat mellékleteként;
f) dokumnetumokkal igazolja a c) pontban előírt terméshozamot, a szervezeti forma függvényében.
A 3000 eur/ha támogatás minimális terméshozama:
A támogatást igénylő fokhagymatermesztők legkevesebb 3 kg/10 m2 terményt kell betakarítsanak minimum 3000 m2 területről. A minimális hozamot 2023. június 1. és november 21. között kell értékesíteni – az eladást igazoló dokumentumokkal kell igazolni.
Az igazoló dokumentumok szervezeti formától függően lehetnek: napi záró pénzügyi jelentések, számlák, az értékesítési könyv lapájának/lapjainak másolatai.
A termény értékesítését igazoló iratokat, valamint a növényvédő szerekkel végzett kezelésekről vezetett napra pontosan kitöltött, a megyei növényvédelmi hivatal által láttamozott nyilvántartást 2023. november 29-ig kell benyújtani.
A programban való részvételhez szükséges iratok:
a) a kérelmező, vagy törvényes képviselőjének személyazonossági igazolványának (B.I., C.I.) másolata;
b) 2023. december 31-ig érvényes termelői igazolás másolata;
c) esetenként felhatalmazás/közjegyzői meghatalmazás, a képviseletet ellátó egyik személy személyazonossági igazolványának (B.I., C.I.) másolata;
d) az Országos Cégbejegyzési Hivatalnál vagy az Egyesületek és Alapítványok Országos Nyivántartójánál kiadott bejegyzési okirat illetve a tevékenységük alapjául szolgáló okirat másolata;
e) a kincstárnál vezetett, érvényes számláról kiállított igazolás;
f) a mezőgazdasági nyilvántartásból származó, a 2023-as bejegyzéseknek megfelelő eredeti igazolás, amely igazolja a kérelmező által használt, étkezési burgonyával beültetett földterület használati jogát bármely jogi dokumentum által;
g) saját felelősségről szóló nyilatkozat.
Az iratok beadási határideje: május 31, a megyei mezőgazdasági igazgatóságoknál. (Direcția Agricolă)
A fokhagymatámogatás felhasználását a megyei mezőgazdasági igazgatóság (DAJ) munkatársai a helyszínen ellenőrzik! Legkevesebb 15 nappal a betakarítás előtt a gazdát írásban, e-mailben, faxon vagy postai úton küldött értesítés alapján értesítik, hogy a helyszínen tekintik meg a kultúra meglétét, és felmérik a várható terméshozamot.
Forrás:
https://agrointel.ro/253376/programul-usturoiul-2023-conditii-acte-termene-plati/