Ha tekintetbe vesszük más mezőgazdasági termékek importszükségletét, nem meglepő, hogy Románia tojás tekintetében is komoly importőrnek számít. 2022-ben némiképpen mérséklődött a helyzet, ugyanis 2021-hez képest „csak” 5,3 millió euróval haladta meg a tojásimport értéke a kivitelét. Ez azért ellentmondásos, mert a tojó tyúkok száma alapján országunk a harmadik helyen áll az Európai Unióban – írja a Ziarul Financiar. Hol a hiba,
kérdezhetjük jogosan: a termelékenységben vagy a statisztikákban? A tojó tyúkok számának tekintetében csak Spanyolország és Franciaország előzi meg országunkat 47,9, illetve 47,5 millió egyeddel. Hozzánk viszont elsősorban Lengyelországból érkezik sok tojás, ahol az állomány 38,2 millió egyedet számlál (Eurostat).
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint a hazai tyúkállomány 70 milliónál is több, ezekből 34 millió a tojó. Viszont az Eurostat adatai alapján 2021 végén állítólag 39,3 milliós volt az állomány. Igaz, azóta eltelt majd’ másfél év, ez alatt az idő alatt elméletileg nem kizárt egy ekkora változás, azonban a gyakorlatban igen valószínűtlen, tekintettel arra, hogy tavaly nagyban csökkent a deficitünk a tojással folytatott külkereskedelem
terén: 2021-ben még 15,7 millió euróval haladta meg a tojásimport értéke a kivitelét, tavaly azonban a hiány 5,3 millió euróra csökkent. 2022-ben 35,7 millió euró értékben exportáltunk tojást, míg az import 41 millió eurót tett ki. Ennél alacsonyabb csak 2018-ban volt a deficit, 4,2 millió euró értékben. A minisztérium adatai szerint az éves hazai tojástermelés 5,5 milliárd körül van. Egy ágazati üzletember nemrég elmondta, hogy átlagban napi 2 millió tojást importálunk, azonban ez időben nem egyenletesen oszlik el, húsvét és karácsony előtt megugrik a behozatal.
A hazai termelés zömét, 2,7 milliárd tojást, 350 egyednél kisebb állománnyal rendelkező farmok adják, míg 2,6 milliárd tojás 5 ezer tyúknál többel rendelkező farmokról származik. Ez lehet a magyarázata annak a paradoxonnak, hogy nálunk sok tyúk viszonylag kevés tojást tojik, valószínű, hogy a kis farmok hatékonysága alacsony. Lengyelországban a tojás 90%-a nagy farmokról származik, ezek vannak túlsúlyban Spanyolországban és Franciaországban is.
(Forrás: https://www.zf.ro, https://www.zf.ro)