Számos kórokozók és kártevők létszámát és előfordulását csökkenthetjük, ha gondosan végezzük a mechanikai munkálatokat.
A FERTŐZÖTT NÖVÉNYI RÉSZEK ELTÁVOLÍTÁSA A GYÜMÖLCSFÁKRÓL
Az olyan kórokozók ellen, mint a monília vagy a tafrina, hatékonyan védekezhetünk, ha a fákon maradt, vagy a földre hullott leveleket és úgynevezett gyümölcsmúmiákat eltávolítjuk. Ezek a kórokozók ugyanis fertőzött növényi részekben telelnek át, így csökkenthetjük újbóli felbukkanásukat, ha ezeket eltávolítjuk kertünkből. Nem kell megvárnunk a téli metszést, a fertőzött ágak levágásával. Ha észleljük, hogy valamelyik gyümölcsfánkon van pl., lisztharmattal fertőzött vessző, még ősszel lemetszhetjük azt.
Az olyan növényi részeket, leveleket, ágakat, ahol kártevők tevékenységét véljük felfedezni, pl. össze vannak sodródva a levelek, a hajtásvégek el vannak deformálódva távolítsuk el. A fák törzsének tisztogatásakor, drótkefét vagy fakaparót használva szabaduljunk meg a nagyobb levált kéregdaraboktól, kéregpikkelyektől, amik búvóhelyként szolgálhatnak a különböző kártevőknek.

HERNYÓFOGÓ ÖVEK
A mechanikai védekezés részeként használhatunk hernyófogó öveket is. Ennek két variációja van: az úgynevezett ragacsos és a száraz öv.
A ragacsos övek jelentősége elsősorban tavasszal van, amikor a pl. a hangyákat vagy araszolókat tudunk csapdába ejteni. Ragacsos övként használhatunk akár kétoldalas ragasztót is, de enyvvel bekent jutasálat is.
A száraz övet júniustól használjuk, amikor a kártevők bábozódáshoz, peterakáshoz készülnek vagy ősszel, amikor a kihelyezett övek téli búvóhelyet biztosítanak pl., a körtelevél-bolhának vagy a különböző araszolóknak. Újságpapírt, kartont vagy zsákvásznat használhatunk száraz övként.
Mindkét övet helyezzük a fa törzsére, rögzítsük azt és kb. 10 naponta ellenőrizzük, cseréljük le. A használt, megtelt öveket semmisítsük meg. A folyamatos biztonságért egész évben alkalmazhatunk hernyófogó öveket.
FATÖRZSEK MESZELÉSE
Ezzel a módszerrel kis mértékben befolyásolhatjuk a fa nedvkeringését. A fehér felület a törzsön nem engedi a téli napsütésben a nedvkeringés megindulását, így az éjszakai mínuszok nem tudnak fagyási sérülést okozni.

RÁGCSÁLÓ- ÉS VADKÁR ELLENI VÉDELEM
Helyezzünk a fákra fatörzsvédő hálót vagy használjunk vadriszató készítményeket, hogy megvédjük fáinkat a sérülésektől vagy akár a sérülések nyomán fellépő teljes pusztulástól.
ŐSZI LEMOSÓ PERMETEZÉS
Fontos tudni, hogy az őszi lemosó permetezés, nem helyettesíti a tavaszit, csak kiegészíti azt!
Az őszi lemosó permetezésre mindenképpen fagymentes, száraz napokat válasszunk és a hatékonyságának fokozása érdekében, az időzítésekor arra is figyeljünk, hogy az elkövetkező napokban se legyen fagy.
A lemosó permetezés műveletét, mint a neve is sugallja, nagy lé mennyiséggel, áztatás szerűen végezzük, úgy hogy a törzsön és az ágakon is biztosítva legyen az egyenletes fedés. Ha a fák alatt megtalálhatóak különböző növényi maradványok, azokra is kerüljön a permetléből, illetve a közelben levő kerítés elemekre, fészerre, olyan helyekre ahol van esélyük a kártevőknek a telelésre.
Az alapos és idejében elvégzett lemosó permetezés jelentősen csökkenti a tenyészidőszakban végzett egyéb (agrotechnikai, kémiai) kezelések számát.
A permetező szerek felhasználása előtt, figyelmesen olvassuk el a csomagolás címkéjén feltüntetett előírásokat, és a munkavégzés során ezeket feltétlenül tartsuk be!
Bővebb infórmációk itt olvashatók.