Azok a gazdák, akik benyújották kérelmeiket a 2024-ben a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának csökkentését célzó állami támogatásra a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA), a múlt esztendő III. és IV. negyedévére még nem kapták meg az összegeket. A kifizetésekre csak az idei állami költségvetés jóváhagyása után kerülhet sor, tekintettel arra, hogy az összegeket a nemzeti keretből folyósítják.
Az előző évek gyakorlatától eltérően, amikor az új évre csak az előző esztendő utolsó negyedévének kifizetései tolódtak át az állami költségvetés elfogadása miatt, idén az APIA a III. negyedév térítéseivel is adós maradt a gazdák fele. A támogatás összege a tavalyi III. (július – szeptember) és IV. (október – december) negyedévre 2,079 lej/liter. Az APIA felhívása szerint az elszámolási kérelmek benyújtásának határideje a tavalyi üzemenyag-támogatásra 2025. január 31.
Az igénylések „szépséghibája”, hogy azokra az üzemanyag-mennyiségekre, amiket 2024. július 1. után vásároltak meg, a gazdáknak kötelező módon mellékelniük kell az e-számlát is. Csakhogy nagyon sok gazda, akik olyan vállakozói formával rendelkeznek, mint például az II (Întreprindere individuală), vagy PFA (Persoană fizică autorizată), valószínűleg nem jelentkezett be az e-számla platformra, így nincs felhasználói fiókja az Egyéni Virtuális Térben (SPV – Spațiul Privat Virtual), az adóhatóság digitális számlázási rendszerébe, amelynek megléte tavaly óta kötelező. Ám ha némelyek regisztráltak is, egyáltalán nem biztos, hogy elboldogulnak annak kezelésével.