Első alkalommal szervezték meg november 13-16. között Sárospatakon a Tokaji Bor Kongresszust (Tokaj Wine Congress). Az eseményre több mint 100 borász érkezett, a neves előadók 15 bortermelő országot képviseltek. Fülöp Bálint István, pályakezdő borász, magyarbikali gazda számolt be a Tokaj-Hegyalja Egyetem által szervezett rendezvényen szerzett tapasztalatairól és élményeiről.

Kérlek mutatkozz be, mondd el, hogy mivel foglalkozol és azt, hogy milyen formában kapcsolódsz a borászathoz.

Fülöp Bálint István a nevem, 27 éves vagyok és Magyarbikalon élek. Kőműves vagyok, ez a foglalkozásom, viszont már három éve, foglalkozom borászattal is. A borászat nekem a szabadidős tevékenység, nagyon szeretek ezzel foglalkozni. Ezenkívül vannak gyümölcsöseim, szeretnék majd nagyobb szőlőst  is, remélem, hogy úgy alakul az élet, hogy ez összejön. A borászat nekünk mondhatni hagyomány a családban, de a faluban is.  A dédnagyszüleim, a nagyszüleim és édesapám is foglalkozott ezzel, neki is egyébként más volt a szakmája, de szeretett ezzel foglalkozni, nagyon komolyan mellé állt. Régen, Magyarbikalon, minden domborulat tele volt szőlővel, mindenhol szőlészet volt. Ma sajnos ez már nem így van és kevesen is foglalkoznak ezzel, de én folytatom, szeretném megtartani ezt a hagyományt.

Említetted azt, hogy nem régóta foglalkozol borászattal, tehát mondhatni pályakezdő vagy. Jelentett neked a kongresszuson ez bármilyen hátrányt?

Járt hátránnyal, mivel valószínűleg előnyösebb lett volna az, ha tapasztaltabb lennék, de rengeteget tanultam pályakezdőként. Azt hiszem én voltam a kongresszuson a legfiatalabb. Voltak még rajtam kívül pályakezdők, viszont nagyon jó volt és nagyjából így is érthető volt minden. Legtöbb előadás angolul volt, viszont volt füles, fordítottak közben, ami egy nagy pozitívum volt, mert ismerem az angol nyelvet, de azért a szakkifejezéseket hasznosabb volt így hallani. Sok mindent kell még tanuljak ahhoz, hogy majd egy következő, ilyen kongresszuson mindent megértsek.

A kongresszus alatt alakítottál ki olyan kapcsolatokat, amelyek segítettek vagy segíthetnek téged a jövőben a szakmára nézve?

Persze! Nagyon kedves és segítőkész volt mindenki. Rengeteg előadóval, híres borásszal beszélgettem a kongresszus alatt, borkóstolók alatt, akik felajánlották a segítségüket, adtak elérhetőséget is, tehát, ha bármivel elakadok vagy, ha bármire szükségem van, tudom, hogy van, akire számítani. Ott volt például Balla Géza és Áts Károly borszakértő, hatalmas élmény volt ettől a két személytől is tanulni. Remélem egyszer majd lesz alkalmam velük is beszélgetni.

Milyen elvárásokkal mentél el erre a kongresszusra és mit kaptál?

Azzal az elvárással és azzal a céllal mentem oda, hogy tanuljak és ez megtörtént. Egy dolog nem hangzott el igazából, amire nagyon kíváncsi lettem volna. Akartam tanulni arról, hogy a hordókat miként kell tisztítani, arról, hogy ezeket milyen módon kell ápolni és hogyan tartsuk meg a bort hosszú időre. Engem most az érdekel a leginkább és erre lenne szükségem, viszont ez sajnos nem hangzott el. Valószínűleg azért sem beszéltek erről, mert nagyon sűrű volt a program, rengeteg előadás volt, mindeniken fontos és hasznos információk hangoztak el a fenntartható szőlészettel és borászattal kapcsolatosan. Ez az egy dolog sajnos kimaradt, de összességében minden megfelelt az elvárásaimnak, túl is szárnyalta őket.

Hogyha ki kéne emelj egyetlen olyan érdekességet, ami megmaradt neked , mi lenne az?

Nem tudnék kiemelni csak egyet. Az élesztővel kapcsolatos dolgokat jegyeztem meg a leginkább. Egy cég képviselői, akik Ausztriából érkeztek arról meséltek, hogy hány féle élesztő létezik és ezt hogyan használják fel. Az is megfogott, hogy mi a menete egy hordó elkészítésének. Elmagyarázták, hogy mekkora kell legyen az átmérője a fának, hogy nem mindegy az, hogy fiatal vagy öreg, hogy pontosan honnan kell kiszedni a dongának valót meg hogyan vágják fel, hogyan állítják össze. Nagyon érdekes volt! Lefotóztam a bemutatókat, otthon majd átveszem őket, mert van, amit tanulni belőlük.

Hogyha el kéne magyarázd egy kivülállónak azt, hogy te hol voltál és mit tanultál, hogyan tennéd ezt meg?

Egy olyan eseményen voltam, ahol 15 országból érkeztek borszakértők és ők meséltek nekünk olyan fontos dolgokat, amiket majd én is fel tudok használni a borászatban.

Fotók: Szabó Bence/aborfotos.hu, Fülöp Bálint István

Szólj hozzá!