A Pro Agricultura Egyesület számára nagy megtiszteltetés volt, hogy idén először csatlakozhatott társszervezőként a Bioterra Romániai Biogazdálkodók Egyesülete 18. Országos Konferenciájához, amely március 4-én került megrendezésre a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen.

Az idei nagyszabású konferenciát dr. Cornel Cătoi, az egyetem rektora, dr. Nagy Miklós, a Bioterra Egyesület elnöke, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere, valamint Sergey Minasyan, Örményország bukaresti nagykövete nyitotta meg. A nemzetközi konferenciára Románián kívül további 8 országból 350 résztvevő érkezett.

Nagy Miklós, a Bioterra Egyesület elnöke beszédében megfogalmazta: a biogazdálkodóknak segítségre és támogatásra van szükségük ahhoz, hogy terveiket megvalósíthassák: növelni kell a területeket, folyamatosan beszélni kell a biogazdálkodásról és annak kihívásairól, ugyanakkor dolgozni kell a tiszta és az egészséges táplálék jövőjéért. „Számos nehézséggel kell megküzdeni. Elsősorban támogatásokra gondolok. (…) Pénzre és támogatásra van szükség a termeléshez, ugyanakkor fontos, hogy együttműködjünk és ne konkurenciaként tekintsünk egymásra, hiszen egységben van az erő” – tette hozzá Nagy Miklós.- a Maszol.ro portálról

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a biogazdálkodásra történő átállás nem könnyű és nem egyszerű feladat, de mint fogalmazott, ez ma már könyebben kivitelezhető, ha figyelembe vesszük, hogy a következő években Romániában mekkora összegű agrártámogatást kapnak a mezőgazdasági termelők.

,,Két okból is örülök a meghívásnak. Egyrészt 6 éven keresztül tanultam ezen az egyetemen állatorvosnak, és mindig jó érzés ide visszatérni. Másrészt olyan szakemberek véleményét hallgathatom meg, akik úttörői annak az átállásnak, ami ma a nyugati világban zajlik a fenntartható fejlődés, az élelmiszeripar, az ökológiai mezőgazdaság területein. Az RMDSZ fontosnak tartja az ökológiai mezőgazdasággal foglalkozó gazdák támogatását, mert ezzel azt támogatjuk, hogy a polgárok asztalára jobb minőségű, ökológiai értelemben tiszta élelmiszer kerüljön" – fogalmazott az RMDSZ elnöke. - a Kronikaonline.ro portálról

Dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere beszédében részletesen kitért az Európai Unió közös agrárpoltitikájára, amelynek egyik fő célkitűzése a biogazdálkodás minél szélesebb körben történő népszerűsítése és megalapozása a gazdák körében. A miniszter magyarországi statisztikai adatokkal húzta alá az agrártárcának a fenntartható mezőgazdaság iránti elkötelezettségét.

,,A felelősségünk hatalmas, hiszen csak egy díszlet lesz a talaj, ha nem vigyázunk rá. A gazdálkodóknak és a tudománynak ezért közösen kell válaszokat adniuk az agráriumot ért kihívásokra" – fogalmazta meg előadásában Nagy István, kiemelve, hogy Magyarország 2027-ig megduplázza a hazai ökológiai művelés alá vont területek nagyságát. - a Kronikaonline.ro portálról

A konferencián felszólalt Barabási Antal Szabolcs, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki részletesen bemutatta a román vidékfejlesztési terv (PNS) keretében lehívható agrárpályázatokat, ugyanakkor sor került egy "Vegyszermentes mezőgazdaság az Európai Unióban – 2030" című kerekasztal-beszélgetésre is, Winkler Gyula és Daniel Buda európai parlamenti képviselők, valamint Fülöp Lóránd, a bukaresti környezetvédelmi minisztérium államtitkárának részvételével.

Antal Géza, a Pro Agricultura Egyesület elnöke elmondta: A világjárvány idején a gazdák nem tűntek el, nem vonultak homeoffice-ba, hanem azért dolgoztak, hogy legyen meg a mindennapi betevő számunkra. A mostani válságban pedig kötelességünk a gazdákat támogatni, megvédeni őket, a családjaikat és a vállalkozásaikat az elszabaduló energiáraktól, az inflációtól vagy épp a beáramló olcsó termékektől. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása éppen ezért kulcsfontosságú, mert most van kihez fordulni, van partner Bukarestben, amikor a földművesek érdekeiről kell beszélni.

A konferencián számos további előadó szólalt fel és tartott előadást a környezetkímélő gazdálkodást folytatók számára, köztük például dr. Palik László agrármérnök, a szlovákiai Biocentrum igazgatója, Földi Mihály az Ökológiai Mezőgazdaság Kutatóintézet képviselője, Răchită Amelia-Lizeta, a CERES ORGANIC CERT vállalat igazgatója, aki ismertette a romániai ellenőrzési és biotanusítási rendszert és Bakó Béla Alpár, a Kolozs megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke is.

Köszönet illeti a támogatóinkat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, a magyar kormány Agrárminisztériumát, valamint a Nemzeti Együttműködési Alapot.

Szólj hozzá!